Lakáscélú közvetlen állami támogatások
Hatályos: 2005 április 8-tól
Tisztelt Otthont kereső!
Engedje meg, hogy szíves figyelmébe ajánljuk a lakáscélú közvetlen (vissza nem térítendő) állami támogatásokat, úgymint:
- lakásépítési kedvezményt (szocpol, félszocpol),
- fiatalok otthonteremtési támogatása, amelyek igénybevételével segítségére lehetünk otthonával kapcsolatos elképzelései megvalósításában.
A támogatásra való jogosultságot, felhasználást valamint a folyósítás feltételeit a lakáscélú állami támogatásokról szóló 12/2001.(I.31.) Korm. rendelet szabályozza.
1. A közvetlen támogatások meghatározása, igénylési célok
Közvetlen támogatások alatt az előzőekben hivatkozott Kormányrendeletben meghatározott feltételekhez kötött, vissza nem térítendő állami támogatásokat értjük. A támogatásra való jogosultság személyi feltételeinek meglétét az állandó lakóhely szerinti jegyző igazolja. Nem támogatott személyi külföldi vagy hontalan esetében a támogatás igénybevételéhez a Gazdasági Minisztérium engedélye szükséges, azonban ha a házastársak egyike támogatott személy a közvetlen támogatás külön engedély nélkül is igénybe vehető.
Egységes feltétel, hogy:
- e támogatások csak egy alkalommal lehet igénybe venni,
- hitel nélkül, önállóan is igényelhetőek,
- a saját erő meglétét és felhasználását fokozattan kell ellenőrizni, valamint
- csak méltányolható lakásigény mértékének megfelelő lakás építéséhez/ vásárlásához (korlátozott esetben bővítéshez és lakáscsere is) lehet igénybe venni.
A támogatásokat csak akkor lehet igénybe venni, ha az igénylőnek, házastársának, élettársának és kiskorú gyermekének, együtt költöző családtagjainak lakástulajdona, állandó használati joga vagy bérleti jogviszonya nincs, vagy arról írásban elfogadta. Ezzel egy tekintet alá esik a gazdasági társaságba vagyoni hozzájárulásként szolgáltatott, illetve az építési és használatbavételi engedélyben meghatározott céltól eltérően használt lakás is.
Ez alól csak azok az estek képeznek kivételt,
- amikor olyan lakás legfeljebb 50%-os tulajdoni hányada van az együtt költözők tulajdonában, amit tulajdonközösség megszüntetése vagy öröklés útján szereztek, vagy
- a lakás lebontását a települési önkormányzat elrendelte vagy engedélyezte, vagy
- 1988. december 31-e előtt haszonélvezettel terhelten került a tulajdonukba és a haszonélvező bent lakik, vagy
- a lakás több mint két éve öröklés vagy ajándékozás jogcímén, haszonélvezettel terhelten került a tulajdonukba és a haszonélvező a lakásában lakik.
A közvetlen támogatások nyújtásának további feltétele, hogy az igénylő a rendelkezésére álló anyagi eszközöket az építési költség (vételár) kiegyenlítésére használja fel. Rendelkezésre álló anyagi eszközként kell számításba venni a támogatás nyújtásáról szóló szerződés megkötését megelőző 5 éven belül értékesített lakásának eladási árát is, csökkentve az azt terhelő és visszafizetett önkormányzati és munkáltatói támogatás, valamint a kiegyenlített lakáscélú hitelintézeti kölcsön összegével.
A támogatásra való jogosultság és annak mértékének megállapítását
- vásárlás esetén a lakásra vonatkozó végleges adásvételi szerződés megkötése után 120 napon belül,
- építés/bővítés esetén használatbavételi engedély kiadása előtt kell kérni.
Ha valaki a fenti időpontig nem élt a kedvezmény igénybevételének lehetőségével, utána már nem tarthat rá igényt!
A támogatások jogszerű felhasználásának biztosítására az építkezés időtartalmára és a használatbavételi engedély megszerzésétől, illetve az adásvételi szerződés megkötésétől számított 10évre a Magyar Állam javára jelzálogjóg és annak biztosítására elidegenítési és terhelési tilalom kerül bejegyzésre az ingatlannyilvántartásba a hitelcéllal érintett ingatlanra. A bejegyzést a támogatást folyósító pénzintézet kérelmezi.
Ha a tulajdonos 10 éven belül az érintett lakást lebontja, elidegeníti, lakásigényének kielégítésétől eltérő célra hasznosítja, a támogatásokat vissza kell fizetni, kivéve, ha az elidegenítésből származó bevételt lakáscélra használja fel (pl. újabb lakást vesz vagy épít). Ez estben a lakás fekvése szerinti jegyző engedélyével a visszafizetési kötelezettség 1-3 évre felfüggeszthető. A fiatalok otthonteremtési támogatásra esetében a tilalom időtartalma 5 év.
1. Lakásépítési (-vásárlási) kedvezmény (LÉK)
A lakásépítési (-vásárlási) kedvezmény az (1) eltartott, (2) közös háztartásban élő gyermekek és egyéb eltartott családtagok után járó vissza nem térítendő állami juttatás.
Eltartottnak minősülnek:
- a gyermek, ha
- 16 évet még nem töltötte be,
- a 16 évét betöltötte, de oktatási intézmény nappali tagozatán tanul és a 25 évét még nem érte el,
- a 16 évét már betöltötte, de testi vagy szellemi fogyatékosság miatt munkaképességét min. 67%-ban elvesztette (ez az állapot legalább egy év alatt tart vagy egy év alatt előreláthatóan nem szűnik meg,
- A kereső tevékenységet nem folytató házastárs (élettárs), ha
- munkaképességét min. 67%-ban elvesztette, vagy
- a nyugdíjkorhatárt elérte, vagy
- a háztartásban legalább két olyan gyermeket gondoz, aki után - koruk miatt - családi pótlék jár, vagy egy állandó ápolásra szoruló fogyatékos gyermeket gondoz, vagy
- az építtető (vásárló) vagy háztartása a saját szülőét, testvérét, nagyszülőjét gondozza, aki munkaképességét min. 67%-ban elvesztette.
- Az építtető vagy házastársa (élettársa) szülője, testvére, nagyszülője, ha
- munkaképességét min. 67%-ban elvesztette, vagy
- a nyugdíjkorhatárt elérte.
Nem minősül eltartottnak a GYES-en, GYED-en lévő házastárs (élettárs)!
Az eltartottakat akkor lehet figyelembe venni, ha
- az építtetővel (vásárlóval) legalább egy éve közös háztartásban élnek, és havi rendszeres keresztük, jövedelmük nem haladja meg az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegét, illetve házastárs, szülők, nagyszülők esetén kettejük együttes, jövedelme nem haladja meg a minimum nyugdíj kétszeresét,
- az építtetővel (vásárlóval) az új lakásba együtt költöznek.
Kedvezmény az építtetőt az általa eltartottak után akkor is megilleti, ha az eltartott(ak) maguk is építtetők, de a tulajdoni hányaduk együttesen az 50%-ot nem haladja meg.
A lakásépítési kedvezmény igénybe vehető:
1/d. Teljes szoc.pol. mértékéig.
- új lakás felépítése (kivéve a családi vagy ikerház emeletráépítésnek nem minősülő tetőtér beépítését),
- az értékesítés céljára újonnan építtetett lakás megvásárlása esetén,
Az építőnek illetve az eladónak számlaképesnek kell lennie.
Ekkor a kedvezmény összege:
| | összesen |
| Az első gyermek után: | 900.000 Ft | 900.000 Ft |
| A második gyermek után: | + 1.500.000 Ft | 2.400.000 Ft |
| A harmadik gyermek után: | + 1.400.000 Ft | 3.800.000 Ft |
| A negyedik gyermek után: | + 800.000 Ft | 4.600.000 Ft |
| Minden további gyermek után: | + 200.000 Ft | |
| Más eltartott családtagok esetén: | + 30.000 Ft | |
|
1/b. Félszocpol mértékéig
- minimum 50%-ban az építtető tulajdonában lévő lakás bővítése esetén (ha a lakás az épület alapterületének növelésével, legalább egy lakószobával bővül) bármely építtető esetében, kettő vagy több gyermeket eltartók esetén a tetőtér beépítés is,
- három vagy több gyermeket eltartók vagy együtt költöző eltartott gyermekeik a 2001. augusztus 1-én már tulajdonában lévő lakás értékesítése, és helyette nagyobb hasznos alapterületű és legalább egy lakószobával több szobaszámú, továbbá legalább komfortos lakás vásárlása estén, ha az értékesített lakás az eltartóknak és együtt költöző eltartott gyermekeiknek legalább 50% arányú tulajdonában állt és az értékesített lakás teljes vételárát a vásárlásra fordítják (a megvásárolt ingatlanban az eltartók és együtt költöző eltartott gyermekeik tulajdonhányada nem lehet kevesebb, mint az értékesített lakásban volt).
Ekkor a kedvezmény összege:
| | összesen |
| Az első gyermek után: | 450.000 Ft | 450.000 Ft |
| A második gyermek után: | + 750.000 Ft | 1.200.000 Ft |
| A harmadik gyermek után: | + 700.000 Ft | 1.900.000 Ft |
| A negyedik gyermek után: | + 400.000 Ft | 2.300.000 Ft |
| Minden további gyermek után: | + 100.000 Ft | |
| Más eltartott családtagok esetén: | + 30.000 Ft | |
|
A kedvezmény összege az építési költség, eladási ár, saját beruházású lakásépítés esetén számlákkal igazolt tényleges pénzkiadások maximum 65%-a lehet.
A nem lakás céljára szolgáló helyiségekre (pl. garázs stb.) jutó költségek nem vehető figyelembe.
Új lakás vásárlásakor / építésekor, amennyiben kedvezményre jogosító feltételek fennállnak, a gyermektelen fiatal házaspár egy, illetőleg két születendő gyermek, az egygyermekes fiatal házaspár további egy születendő gyermek vállalása esetén kérheti a kedvezmény kölcsönként történő megelőlegezését (Lakásépítési kedvezményt megelőlegező kölcsön). A rendelet alkalmazásában fiatal házaspár, ha kölcsön- / adásvételi / szerződés megkötése időpontjában a házastársak egyike sem töltötte be 40 életévét.
A gyermekvállalás teljesítésére vonatkozó határidő (egyben megelőlegezés időtartalma) egy gyermek vállalása estén 4 év, kettő gyermek vállalásakor 8 év, mely időtartam alatt, de legfeljebb az erre vonatkozó határidő lejártáig, az igénylő házaspárt fizetési kötelezettség nem terheli. A vállalt gyermekek megszületésére vonatkozó határidő lakás vásárlása esetén az adásvételi szerződés megkötésétől, építés esetén a használatba vételi engedély kiadásától kell számítani. Amennyiben az igénylő házaspár gyermekvállalását nem, vagy csak részben teljesíti, úgy a megelőlegező kölcsön meg nem született gyermekre eső részét, valamint a türelmi idő alatt az Állam által megfizetett díjakat köteles, a kiegészítő kamattámogatású kölcsönnél írt feltételekkel (kamat, futamidő) visszafizetni.
A kedvezmény utóbb született gyermekek esetén is igénybe vehető. A házaspár a támogatás összegét az új lakás építésére vagy újonnan épített lakás megvásárlása felvett kölcsön törlesztésére fordíthatja. Amennyiben a kedvezményt az utóbb született gyermek után a fent meghatározott határidő belül igényli, a kedvezmény az építési költség / vételár megfizetésére is felhasználható.
2. Fiatalok otthonteremtési támogatása (FOT)
Fiatalok otthonteremtési támogatására jogosultak a gyermeke(ke)t nevelő, 35év alatti házastársak, élettársak vagy egyedülálló személyek a használt lakás vásárláshoz szükséges önerő növelése érdekében, amennyiben az ingatlan vételára nem haladja meg Budapesten és megyei jogú városokban a 12 millió forintot, vidéken a 8 millió forintot.
Az igénylő tulajdonában nem lehet lakóingatlan!
A fiatalok otthonteremtési támogatás esetén a folyósítását követő egy éven belül kell mutatni:
- illetékhivatal által hozott, a támogatással vásárolt ingatlan visszterhes vagyonszerzési illetékelőlege kiszabásáról szóló határozatot, és
- a lakcímet igazoló hatósági igazolványát, mely igazolja, hogy a támogatással vásárolt ingatlan a lakóhelye.
A kedvezmény összege:
| | összesen |
| Az első gyermek után: | 450.000 Ft | 450.000 Ft |
| A második gyermek után: | + 750.000 Ft | 1.200.000 Ft |
| A harmadik gyermek után: | + 700.000 Ft | 1.900.000 Ft |
| A negyedik gyermek után: | + 400.000 Ft | 2.300.000 Ft |
| Minden további gyermek után: | + 100.000 Ft | |
| Más eltartott családtagok esetén: | + 30.000 Ft | |
|
Ezen támogatási összeg nem haladhatja meg az adásvételi szerződés szerinti vételár: 80%-át.
E támogatást igényelhetek a támogatást korábban született gyermek után igénybevevők a később született gyermek(ek) után is, abban az esetében, ha kölcsönszerződéssel rendelkeznek. Az igénybe vett vett támogatást csak a még fennálló kölcsön tőketörlesztésére lehet fordítani.
Jogosultságot mindig az állandó lakheyl szerinti jegyző igazolja!
A tervezett megszorító intézkedések részeként a kormány 2009 július 1-től felfüggeszti a lakáscélú állami támogatások folyósítását, illetve a pénzintézetek nem fogadnak be új kérelmeket.
A július 1-ig befogadott és a már kifolyósított kérelmeket visszamenőlegesen nem érintik a változások!
|
|